Gólyatábor
Hallgatói Önkormányzatunk egyik fontos feladata a rendezvényszervezés. Az egyetemen belül lehetőség van kulturális, tudományos, sport, szabadidős programok szervezésére. Ezek közül az egyik legfontosabb a gólyatábor.
Fontos, hogy az újonnan egyetemre került hallgatók megismerkedjenek egymással, új kapcsolatokat alakítsanak ki. Ebben nyújt segítséget az év elején megszervezett ismerkedő nap, valamint a gólyatábor.
Amint a neve is jelzi, ez a tábor kizárólag a gólyáknak, az első éves hallgatókért van. Ez a második rendezvény amellyel az egyetemen találkoztok, de általában ez szokott lenni egyben a legemlékezetesebb is.
A Gólyatábor fő célja, hogy az elsőévesek megismerjék egymást és jól érezzék magukat.
A rendezvény tulajdonképpen nem más, mint egy fergeteges háromnapos vidám
vetélkedő sorozat, ahol különböző csapatok versenyeznek egymással. Rengeteg vicces és meglepő feladattal, programmal készülnek a szervezők, ugyanakkor nem maradnak el az esti bulik, tábortűz, de a hagyománnyá vált gólyaavatás sem. Természetesen lehetőség van a kar dékánja, illettve a rektor úrral való közös beszélgetésre, a Hallgatói Önkormányzat Képviselői pedig tájékoztatókat tartanak amelyek szinesebbé teszik a programot.
Miért érdemes eljönni?
Mert útravalót kapsz egyetemi éveidhez:
- megismerkedhetsz felsőbbéves hallgatókkal, akiktől tanulmányaid során segítséget kérhetsz
- rátalálhatsz a leendő egyetemi társaidra, új barátokra tehetsz szert
- megtudhatod milyen közösségek működnek az egyetem keretein belül és miért jó ezeket időről-időre felkeresni
- nem utolsó sorban remekül szórakozhatsz




